Alig egy órája aludhattam mikor legédesebb álmaimat egy éles hang szakítottam félbe.Felültem és előre meredtem a sötét szobában.Semmi mozgást nem láttam ,lepillantottam a oda ,ahová a telefonomat tettem lefekvés előtt.A képernyő sötét volt az egyetlen fény ,ami a szobában volt a nappaliból beszűrődő fény volt az ajtókeret körül...Calum megmozdult mellettem de ő továbbra is aludt ezt halk szuszogása jelezte.Az éles hang újból megszólalt.A csengő volt erőszakosan és hangosan üvöltött bele az éjszakába.-Ki a fene lehet az ilyenkor?-kérdeztem magamtól.Lopva Calum felé pillantottam szerencsére nem ébredt fel az újabb csengetésre.Gyorsan kipattantam az ágyból és kisiettem a szobából még mielőtt újra csengetnének.-Ajtót kell nyitnom különben felverik az egész lakást.
A bejárati ajtóhoz futottam és gyorsan kimentem a teraszra ,hogy a terasz ajtót is kinyithassam ,ami a lépcsőházba nyílt ,ahol nem kívánatos vendégeim vártak már rám.
-Jövök!-mondtam mikor már biztos voltam benne ,hogy ők hallják a többiek pedig nem ébrednek fel.
Ajtót nyitottam ekkor megláttam két sötétkék egyenruhát viselő férfit.Az egyik egy alacsony tagbaszakadt bajszos férfi volt 45 év körüli, a másik egy magas fiatal jó kiállású tekintélyt követelő.Tisztelet teljesen üdvözöltek majd bemutatkoztak ,viszonoztam a gesztust.
-Miben segíthetek az éjszaka közepén uraim?-kérdeztem óvatosan.A két egyenruhás össze nézett majd a magasabbik megszólalt.
-Hölgyem ismeri Eric Petersont?-kihívta a rendőröket miután megakart erőszakolni...az a tetű.
-Igen ,ismerem.
-A fiú szüleit már értesítettük de ön az egyetlen helybeli hozzátartozója?
-Hozzá tartozója?
-A nyilvántartásban ez szerepelt.
-Miféle nyilvántartás?Uraim ne haragudjanak de én nem vagyok semmiféle hozzátartozója az említett Eric Petersonnak.Nem hiszem ,hogy bármiben is segíteni tudnék.
-Talán mi tudnánk segíteni önnek.Tájékoztatni szeretnénk ,hogy Ericet körülbelül egy órája a sürgősségi osztályra szállították miután ittas állapotban figyelmetlenségből balesetet okozott egy közúti lámpánál egy szórakozóhelytől nem messze ,ahol szemtanúk szerint ön is ott volt.
-Milyen az állapota?-kétségbe estem a félelem satuként szorította a torkomat ,alig kaptam levegőt.
-Válságos volt az állapota és nagyon súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett.A sürgősségi osztályról a műtőbe vitték és még mindig tart a műtét.Nagyon sajnálom.-minden harag és megvetés elszállt belőlem abban a pillanatban.A látásomat könny homályosította el miközben a két rendőr között ingázott a tekintetem.Sajnálja?De hiszen úgy beszél róla mintha meghalt volna.-A szülei már úton vannak a kórház felé.-könnycsepp gördült végig az arcomon.-Ha ön is szeretne oda menni mi eltudjuk vinni.
-Köszönöm de van saját autóm...mik voltak a baleset körülményei?-összekapartam egy épkézláb mondatot.
-Amikor pontosan tudni fogjuk értesítjük de még számunkra is ismeretlenek és tisztázatlanok a körülmények.
-Segíthetek még valamiben uraim?-próbáltam lerázni őket és már lassan csuktam az ajtót.
-Nem hinném.-szólalt meg meg most először az idősebbik férfi.-Sajnáljuk ,hogy ilyen ügy miatt kellett zavarnunk önt.Viszont látásra és jó éjszakát hölgyem!-mondta majd biccentett és elindult a folyosón a lépcső felé.
-Viszont látásra!-köszönt el a kollégája is majd egy gyors kézfogás után követte a társát.Becsuktam az ajtót és sírni kezdtem.Nem értettem a reakciómat hiszen nem régiben még ellenségemnek tartottam most viszont minden vágyam az volt ,hogy életben maradjon és felépüljön én pedig mellette lehessek Calummal együtt.Felelősnek éreztem magam a történtekért és nem ok nélkül.
Gondoltam nem pontosan így kellett volna eljárniuk a rendőröknek ,nem így kellett volna ezt közölniük de engem ez érdekelt a legkevésbé.Befutottam a szobába láttam ,hogy Calum ébren ül az ágyban és engem néz az éjjeli lámpa fényénél.
-Mi a baj?-kérdezte ijedten mikor meglátta ,hogy sírok.Elmeséltem neki miközben az ágyra dobtam a pizsamámat és magamra kaptam egy farmert egy melltartót és Calum egyik pólóját.Cal is felöltözött majd a kocsiban megvárt míg én hagytam egy rövid üzenetet Robinak a konyhapulton.
"A kórházba mentünk!Nem tudom mikor jövünk!(Ericnek balesete volt már megint)"
Beszálltam a kocsiba és már indultunk is.Néma csendben ültünk egymás mellett.
-Sajnálom.-szólaltam meg elsőnek mikor piros lámpát kaptunk a kórháztól nem messze.
-Ugyan mit?-nézett rám Calum értetlenül.
-Ezt a helyzetet.Azt ,hogy ennyire kiborultam hidd el nem jelent már nekem semmit az a fiú de ez mind a múltat idézi bennem és megszakad a szívem.
-Szeretlek!-mondta és oda hajolt hozzám majd megcsókolt.
-Én is...én is téged...annyira szeretlek.-mondtam miközben átöleltem és újra elkezdtem sírni.
-Rendben lesz minden ,meglátod.-próbált biztatni.Folytattuk utunkat mikor a lámpa zöldre váltott.
-Nem ez lenne az első eset.-gondoltam ha sikertelenül is akkor is tovább nyugtatom magam.
Hamar oda értünk a sürgősségi osztály előtti parkolóba ,kipattantunk az autóból és már indultunk is a bejárat felé ,amilyen gyorsan csak tudtunk.
Mire oda értünk befejezték a műtétet és felszállították az intenzív osztályra de nem mehettünk be hozzá ,míg nem lesz stabil az állapota.Azt mondták üljünk le a váróban míg nem szól nekünk az orvos.Azt tettük vártunk és vártunk már vagy egy órája mikor...
-Abigail!-lépett elém egy szőke csinos nő kinek ki volt sírva a szeme.
-Sharon!-felálltam és átöleltem.Zokogni kezdett.Próbáltam vigasztalni és elengedni de nem sikerült.-Thomas!-üdvözöltem Mr.Petersont.
-Sharon gyere üljünk le.-mondta és lefejtette rólam a feleségét.
-Cal húzzunk el.Most!-súgom oda neki idegesen.
-Kik voltak azok az emberek édesem?-kérdezi zavartan mikor hallótávolságon kívül kerülünk.
-Mr. és Mrs. Peterson.Eric szülei.-válaszolom és tekintettemmel a folyosót pásztázom.
-És miért jöttünk el onnét?-maga felé fordít.
-Mi az?-kérdezem mert nem tudom mit mondott.
-Azt kérdeztem miért jöttünk el onnét?-mondja újra.
-Ne haragudj rám...már megint kezdem.-a tenyerembe temetem az arcom és úgy állok előtte.
-Mit kezdesz?-nem válaszolok.-Hé hé hé nincsen semmi baj.-mondja és elveszi a kezemet az arcom elől és megfogja az állam ezzel arra kényszerítve ,hogy a szemébe nézzek.
-Azt kezdem ,hogy kiakadok újból de mint mondtam tényleg nem jelent már nekem semmit.Kérlek sose kételkedj az érzéseimben..-könnycsepp gördül végig az arcomon.Cal épp megakar csókolni mikor egy orvos áll meg Sharon-ék előtt.Megragadom a barátom karját és oda húzom magam után.A mondandója elejéről lemaradtam de azt tudom ,hogy be mehetünk hozzá bár pár napig mesterséges kómában tartják míg a fejsérülés miatt kialakult agyi duzzanat elmúlik.Továbbá még azt is megtudtam ,lehet ,hogy emlékezet kiesése lesz... ideiglenes amnézia?Mit tudom én...de kit érdekel?Megőrülök ha nem láthatom egy percen belül.Mindent ,ami fontos majd idővel megtudok de most nem akarom ezzel húzni az időt.Nem is teszem.Calummal a nyomomban már indulunk is a szobája...kórterme felé ,ahol csak ő van a két ágyas szobában.Körülötte mindenféle gép csipog és villog melyek az életfunkcióit figyelik.Tudom orvosnak fogok tanulni és mikor rezidens leszek sok ilyet látok majd de az talán majd nem lesz ilyen nehéz.Az Eric-ből kiálló csövekre meredek ,lassan kifújom a levegőt ekkor érzem meg Cal érintését a vállamon ,megfogom a kezét és gyengéden megszorítom.Együtt az ágy mellé lépünk én óvatosan leülök a szélére Calum egy széket választ.A tekintetem Eric leszíjazott kezére téved melybe infúzió van kötve ,a szíj azért kell ,hogy ne tudja kihúzni még véletlenül sem.
Hallom ,hogy valaki vagy valakik belépnek a szobában.Nem kell hátra néznem ,hogy tudjam Eric szülei azok.Sharon hangos zokogása megtölti a szobát miközben az ágy másik végéhez siet és óvatosan megsimogatja fia arcát.A fiúét ,aki még most is fájdalmat okoz nekem pedig már nem is lenne szabad figyelembe vennem még a létezését sem.Ő sem törődött velem a szakítás után...a költözése után.Egyáltalán minek kellett visszajönnie ide?De hol van az a hely ,ami most az otthona?Erős késztetést érzek rá ,hogy a szüleitől kérjek választ de mikor szóra nyitnám a számat a szavakat nem tudom kimondani csak hangosan felsóhajtok majd Calumra pillantok ,aki feszülten figyel mindent ,ami körülöttünk történik.Be kéne mutatnom Peterson-éknak de talán nem lenne megfelelő az időzítés ezért inkább csak felállok, megfogom a kezét és felhúzom a székből.Csendben kisétálunk a kórteremből majd a kórházból.Mintha megbeszéltük volna előre mit teszünk de nem tettük csak ösztönösen remek őszhangban cselekedtünk..haza felé ezen gondolkoztam.A lakásban még mindig változatlan volt minden pedig kint már kezdett világosodni minden.-Rájuk fér a pihenés és ráérnek megtudni ,hogy mi történt.-gondolom majd összegyűröm a cetlit ,amit Robinka hagytam és a kukába hajítom majd egy gyors kézmosás után bebújok Calum mellé az ágyba.Ő átölel és megpuszilja a homlokomat.Elalszom és szinte azt sem tudom ,hogy hol vagyok és mi történik velem.Teljes sötétség borul rám ,nem gondolkozom tovább semmin csak lebegek a végtelen fekete űrben valami áldott békességben mert tudom Cal velem van és vigyáz rám.
