2. Fejezet

Az utolsó napom lesz ma az iskolában...Ez volt az első gondolatom reggel aztán Eric jutott eszembe.

Elaludtam ezért sietnem kellett mindennel.

Fogat mostam ,amikor Eric motorjának hangját hallottam...sietve befejeztem és lesiettem hozzá.

-Szia édesem.-futottam oda hozzá.

-Szia gyönyörűm.-mondta majd megcsókolt.

-Vártam már a mai napot.-mosolyogtam.

-Én nem.-mondta halkan.

-Menjünk szívem.-javasoltam.

-Pattanj fel!-mosolygott.-Itt a sisakod.

Na ez már az Ericem ő az a fiú ,akibe beleszerettem 4 évvel ezelőtt.

Elindultunk az iskola felé útközben Tyler is csatlakozott hozzánk.Az iskolánál mindenki be volt zsongva ,mindenki érezte a szabadság ízét de mi végzősök éreztük a legjobban.Vigyorogva üdvözöltem mindenkit Eric-el az oldalamon ,az ő kezét fogva.

-Baby a srácok..-mutatott a barátai felé.

-Menj csak!-engedtem el a kezét.

-Köszönöm. Szeretlek!-mondta majd megcsókolt és oda futott a haverjaihoz.

-ÉN IS TÉGED!-kiabáltam utána.Megfordult és rám kacsintott.

A mögöttem álló lányok elpirultak és kuncogtak.

-Az enyém!-mondtam nekik gúnyosan és a szemöldökömet húzogattam.

Lana és Emy-t kerestem mindenhol de nem találtam őket.A nevüket kiabáltam.

-Baby talán félsz?-kérdezte Eric mikor elment mellettem.

-Nem.-mondtam.

-Akkor ne kiabálj.-megpuszilt.Együtt voltunk még akkor is ,amikor a lányok oda jöttek hozzám.

Képeket csináltunk beszélgettünk aztán mennünk kellett az ünnepségre. Reméltem ,hogy nem fog esni az eső ,amíg tart a búcsúzás.Reggel óta elég sok szürke felhő volt az égen.A ballagás nem tartott sokáig elbúcsúztattak minket a barátaink és tanáraink.Mikor vége volt a napnak mindenki sietve elhagyta az iskolát.

-Nyár van.-mondtam mosolyogva.

-Nyár van.-helyeselt Eric.

-Gyere menjünk el valahová.Szabadok vagyunk szerelmem.-ugráltam körbe Ericet.

-Állj meg!-mondta.-Állj...meg!-fogta meg a kezeimet.Teljesen komoly volt.

-Mi a baj?-kérdeztem.Megijesztett a komolysága főleg a tegnapi viselkedése után.

-Olyan nehéz ezt elmondani...-mondta.

-Micsodát?-kérdeztem.

-Huhh...elköltözünk ,az egész család-folytatta.-a szüleim munkája miatt.Az ottani egyetemre is felvettek.A fiúknak is elmondtam és kértem őket ,hogy nem mondják el neked.Azt akartam ,hogy tőlem tudd meg.Ezért voltam tegnap olyan amilyen.Azt akartam ,hogy kiábrándulj belőlem és könnyebb legyen elengednünk egymást.

-Úgy csinálsz mintha nem tudnád ,hogy veled megyek a világ végére is.-mondtam mosolyogva.

-Abigail vége.-sóhajtott.-Nem jöhetsz.

-Te most szakítasz velem?Miért ne jöhetnék?-szédültem, rosszul voltam.

-Rád ott nem vár semmi.

-Velem lennél és nekem elég.-próbáltam meggyőzni.-Dolgoznék.

-Neked itt a helyed.Itt van a családod.A testvéreid számítanak rád.Itt van az egyetem ahová felvettek.Orvos lehetsz.Hát nem ez volt az álmod azóta ,hogy megismertelek?Jobbat érdemelsz nálam.Én nem adhatok neked semmit mindig csak bajba kevertelek akkor is ,amikor megismertelek.Csak miattad nem verekszem és versenyzek és csak miattad tudtam eljutni idáig csak neked köszönhetem ,hogy tanultam.És azt is neked köszönhetem ,hogy nem haltam meg akkor abba a balesetben ,ha te nem vagy én már nem élek.Köszönök neked mindent soha nem fogom elfelejteni ,hogy milyen jó volt veled.

-4 év után így elengedsz?-sírtam el magam.-Hol van az egyetem?

-Nem mondhatom el.Nem jöhetsz utánam!Senkinek nem mondtam el.Szeretlek ezt tudnod kell.-húzott magához.

-Eressz!-löktem el magamtól.

-Ne sírj!-próbált vigasztalni.Próbált meggyőzni arról ,hogy miért ne menjek és ,hogy ő miért nem jó számomra én pedig csak sírtam és sírtam.Igyekeztem kiszedni belőle ,hogy hová megy de nem mondta el.

-Te valóban nem vagy elég jó hozzám!-mondtam dühösen.
-Sajnálom.-mondta lehajtott fejjel.-Indulnom kell.Haza viszlek!
-Az otthon ott van ,ahol te vagy...-sírtam tovább.

-Elviszlek az öcsédhez jó?-kérdezte óvatosan.

-Ne vigyél sehová.MENJ EL!Nem akarlak most látni.-feldúlt voltam.Nem tudtam mit kéne tennem vagy mondanom.
-Ég veled szerelmem!-mondta majd megcsókolt ,felült a motorjára és elment.
-Ég veled szerelmem!-ismételgettem sírva ,egyedül...Elindultam haza felé a sisakomat szorongatva.
Esni kezdett az eső ,ami még jobban lehangolt ,máskor mindig boldog voltam mikor esett.Megtisztul a föld és felélénkülnek a növények.Ilyenkor még a fű is zöldebb és a virágok is színesebbek de most...most minden szürke és egyhangú volt.
Mire haza értem bőrig áztam.Tudtam ,hogy a testvéreim már rég haza értek ezért halkan mentem be a lakásba ,nem akartam ,hogy így lássanak.Futottam a szobámig ,ahol levettem a vizes ruháimat és kiterítettem őket.Egy forró zuhany után befeküdtem az ágyamba a plafont bámultam és az eső halk szabálytalan kopogását hallgattam.Oldalra fordítottam a fejem ,hogy lássam az éjjeliszekrényemen Eric fényképét.
-Ég veled szerelmem!-suttogtam ,egy könnycsepp gördült végig az arcomon ,hagytam nem töröltem le.A tekintetem újból a plafonra szegeződött.A gondolatok vízesésként özönlöttek le rám.
Elkiabáltam magam.Emma és Robi berohantak a szobába.Meg voltak ijedve Robi védelmezően Emma elé állt nem tudta mire számítson.
-Mi történt?Jól vagy?-kérdezte Rob ,aki leült mellém az ágyra és átölelt látta ,hogy zokogok.
-Mi a baj?-kérdezte Emma és ő is leült mellénk.
Elmeséltem nekik ,hogy mi történt meglepte őket ,amit hallottak.Kit ne lepne meg 4 után?
Estig velem maradtak palacsintát sütöttünk, Robi gitározott nekem Em énekelt.Megnevettetek régen voltunk már ilyen sokáig így együtt.Elég szomorú ,hogy ilyen dolognak kell történnie ahhoz ,hogy egymás kedvében járjunk egy kicsit.

Nem is volt kérdéses ,hogy az öcsémmel mi sokkal jobban szeretjük egymást ebben a családban mint bárki mást.Olyanok vagyunk mintha ikrek lennénk.Emma...ő a szüleinkre hasonlít nem közénk való ezért keveset is van velünk inkább anyával és apával van na meg a barátnőivel.
Régen volt már az ,hogy egyformán szerettek minket a szüleink.Én felnőttem és akaratom, véleményem van ,amit nem fogadnak el, engem már nem formál át senki! Robi a sporttal az imádott vízilabdával kergeti sírba őket.Annyira tehetséges és annyira szereti de őt sem értik meg.Bezzeg Emma ,aki csak pénzt tud költeni na ő már tökéletes számukra.
Robi velem aludt és másnap reggel együtt mentünk vásárolni.Útközben szóba jött a jövőnk.Nagy kérdései voltak és bizonytalan volt de én megnyugtattam ,hogy rám mindig számíthat.
-Rob..-mondtam.Nem voltam benne biztos ,hogy most és itt kell e neki elmondanom de folytattam.-..én elfogok költözni még a nyáron.Gyere velem!Én támogatlak mindenben.Mellettem azzá válhatsz ,aki lenni akarsz.
-Ezt komolyan mondod?-kérdezte csillogó szemmel izgatottan. Bólintottam és láttam ,hogy elgondolkozik a hallottakon.-Köszönöm!-mondta végül.

-De segítened kell majd nekem a házi munkában ,amíg én tanulok és dolgozok.-figyelmeztettem.

-Szeretek főzni.-mosolygott.

-Na és takarítani?-kérdeztem mosolyogva.Nem válaszolt csak megrázta a fejét.
-De megcsinálom.Megígérem ,hogy én is segíttek neked mindenben.És hová költözünk?Messzire megyünk?-izgatottabb volt mint én.
-Maradunk a városban.Közel költözünk az egyetemhez.-válaszoltam.
Megbeszéltünk mindent haza érve tálaltuk is a szüleinknek ,akik közölték ,hogy nem kell elköltöznünk és lakást vennünk vagy bérelnünk mivel ők már vettek egy nagy családi házat az egyik zöld lakóövezetben.
-És ezt mégis mikor akartátok közölni velünk?-kérdeztem ingerülten.
-Veled akartuk.A lakás a tiéd.Erre már nem kell pénzt költened csak a tanulmányaidra.Tessék itt a fészek majd mi kirepülünk helyettetek.Emma velünk akar jönni.-A pénzzel megy..gondoltam.-Minden hónapban utalunk neked pénzt és Robinak. -mondta apa.

-És mikor költöztök?-kérdezte Robi.
-Másfél hét múlva esedékes a költözésünk.-közölt anya érzelem mentesen.
-Remek.Köszönjük a jó híreket és a lakást.A szobámban leszünk ha szeretnétek valamit.-mondtam.
El sem akartuk hinni ezt az egészet.Iszonyatosan szerencsések vagyunk...ha Eric ezt tudná.Jaj de boldog lenne ő is....Vajon most mit csinál?Eltereltem róla a gondolataimat ,amikor könnybe lábadtak a szemeim.
Újra terveztünk mindent a kész tervet leírtunk.
A szüleink és Emma kiköltözéséig a napokat számoltuk.A másfél hétből 2 lett de végül a miénk lett a lakás.Csak anya,apa és Emma ruhái és használati tárgyaival lett kevesebb dolog benne.
Robi alig volt itthon mindig edzésen volt mint minden nyáron.Tudtam ,hogy biztonságban van ezért nem sokat gondolkoztam rajta. Ericre is próbáltam kevesebbszer gondolni.Napközben zongoráztam és rajzoltam és kint ültem az ablakomban ,ami egy szomszédos házra nézett a belső udvarban.Volt a házban egy eladó lakás ,amin napok óta nem volt kint a tábla.Lehet ,hogy megvették gondoltam...remélem kedves emberek laknak majd benne..elmosolyodtam a gondolataimon.Majd figyelem a fejleményeket...ígértem meg magamnak.